„Mai magyar társadalmunk egyik legégetőbb és legfájóbb kérdése a fogoly-ügy.

Érdekelve van ebben annak minden rendű rétege és minden rangú tagja.”

(Teleki Géza vallás és közoktatásügyi miniszter)

1945-1947 között a magyar társadalom egyik legégetőbb kérdése a szövetséges hatalmak fogságába került katonai és polgári személyek sorsa és mielőbbi hazahozatala volt. Annál is inkább, mivel a második világháború alatti, 172 ezer km²-es és 14,7 millió fős Magyarországról mintegy 300 ezer főnek a nyugati és több mint 900 ezer főnek – köztük mintegy 300 ezer civilnek – a szovjet (hadi)fogság* sanyarú sorsa jutott osztályrészül. A mai Magyarország területére vonatkozóan a szovjet (hadi)fogságba kerültek száma 6-700 ezer főre tehető.

(* hadifogság és internálás együtt)

Teleki Géza sem hadifogoly-, hanem fogoly-ügyről írt, mert tudta, hogy magyar katonákon kívül civilek százezrei is szovjet fogságba kerültek, akik közt nők és lányok is voltak jelentős számban. Mégis a korabeli, a Vörös Hadsereg által megszállt, a Szövetséges (szovjet) Ellenőrző Bizottság által „felügyelt” Magyarországon róluk is csak a hadifogoly-ügy keretében lehetett szólni. Az orosz levéltárakból előkerült szovjet dokumentumok is azt igazolják, hogy a civil foglyok megnevezése, hogy azok hadifoglyok, internáltak vagy csak egyszerűen letartóztatottak az mindig a felsőbb szervek parancsaitól függött.

A hadifoglyok és internáltak közti különbség értelmezésében fennálló zavart a hadifoglyokról szóló, a Szovjetunió Népbiztosainak Tanácsa által 1941. július 1-én jóváhagyott, 1798-800. T. (Titkos!) számú határozata is elősegítette, amely szerint: „Hadifoglyoknak minősülnek: a Szovjetunióval hadiállapotban lévő államok fegyveres erejéhez tartozó mindazon személyek, akik katonai tevékenység során estek fogságba, továbbá ezen országoknak a Szovjetunió területére internált polgári személyei.”

MÁLENKIJ ROBOT

A kifejezés eredete az orosz málenkaja rabota (маленькая работа), ami „kis munkát” jelent. A második világháború során Magyarország területére érkező szovjet fegyveres szervek – a Vörös Hadsereg és a Belügyi Népbiztosság (NKVD) – emberei többnyire ennek a kifejezésnek a sűrű használatával vagy csak néhány perces igazoltatás ígéretével, hazugságával hurcolták el a polgári lakosság tömegeit 13 évestől a 76 évesig több éves kényszermunkára. Így csapták be az ártatlan civilek százezreit, hogy az esetleges tiltakozásoknak, ellenszegüléseknek, valamint a szökési kísérleteknek elejét vegyék. Ezért vált a kifejezés a polgári lakosság ítélet nélküli, tömeges elhurcolásának és több éves szovjetunióbeli kényszermunkájának a kifejezésévé. 

INDOKOK, CSOPORTOK

A tömeges elhurcolásoknak két alapvető indoka volt, a (rabszolga)munkaerő beszerzés és a megtorlás. Sztálin már az 1943. március 23-i Edennel, a brit külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén leszögezte: „Magyarországot meg kell büntetni.” Mindezeken túl a korabeli Magyarországról történő elhurcolásoknál három jól elkülöníthető, de esetenként keveredő ok, illetve indok érhető tetten. 

Ezek alapján a „málenkij robotosok” alapvetően három csoportba sorolhatók:

1. hadifogolylétszám-kiegészítés
2. etnikai tisztogatás
3. németként való internálás
   

Még 1947-ben is a magyar társadalom egyik legfontosabb kérdése a (hadi)fogolykérdés volt.
Rákosi Mátyás 1947. áprilisi moszkvai tárgyalásain is egyértelműen kifejtette Molotovnak, a szovjet külügyminiszternek, hogy a magyar társadalom egyik legfontosabb ügye, egyik legsúlyosabb problémája a hadifogolykérdés. 

 „Molotov kérdése:
Mely kérdéseket tartanak tehát a legfontosabbaknak?
Rákosi válasza:
A csehszlovákokkal való viszony rendezését és a hadifoglyok kérdését."