„Az igazság szabaddá tesz…” „Málenkij robot”, avagy ártatlanul, ítélet nélkül kényszermunkán a Szovjetunióban
AZ ELHURCOLTAKÉRT, A (HADI)FOGLYOKÉRT KÜZDELEM ÉS PROPAGANDA
,,A hadifoglyok és a deportáltak hazahozatala az egyik legfájóbb magyar kérdés, s a kormány egyik legfontosabb feladata"
(Tildy Zoltán miniszterelnök kormányprogramjából, 1945. november 30.)
A magyar kormány létrejötte után azonnal szót emelt a polgári lakosság hadifogságba vitele ellen a szovjetkormánynál. Egyik ilyen levelében többek között ezt írta: „A munkaszolgálatra igénybe vett magyarok elhelyezése és élelmezése – a beérkezett panaszok szerint nagyon gyönge. Sokan megbetegedtek, mert meleg ruha nélkül vannak. […]A már hosszú idő óta munkaszolgálatra igénybe vett magyar férfiak hazabocsátása szükségessé vált, amiért is ezeknek a hazabocsátását kérem elrendelni.”
A német származás ürügyével deportáltak érdekében is szót emelt a magyar kormány még 1944 decemberében. Ennek eredményeként a szovjetek engedélyezték, hogy a magyar kormány 10 tanácsadó kormánymegbízottat küldjön a deportálásokat végző NKVD parancsnokságokhoz, hogy mentesítsék az igénybevétel alól azokat, „akikre vonatkozóan […] megállapítják és igazolják, hogy német nevük ellenére magyaroknak tekintendők.” Ennek alapján adta ki Erdei Ferenc belügyminiszter 1945. január 5-i, mentesítő rendeletét. Azonban a szovjetek által megszállt országban az NKVD-vel szemben a magyar kormánymegbízottak csak alig néhány embert tudtak mentesíteni.
A református és az evangélikus egyház vezetősége 1945. május 27-én közös memorandumban fordult az Ideiglenes Nemzeti Kormányhoz, melyben felléptek a polgári „hadifoglyok” érdekében.
A katolikus egyház 1945-ben és 1946-ban is szervezett budapesti fogolyszabadító zarándoklatokat a trinitáriusok templomába, Makkosmáriára.
Különösen nagy aktivitást fejtett ki az elhurcoltak, a hadifoglyok érdekében Mindszenty József esztergomi érsek, aki nyíltan beszélt és írt a foglyok nyomorúságos helyzetéről. Kezdeményezésére a Katolikus Püspöki Kar 1945. október 17-én kiadott körlevelében többek között kimondta: „… lehetetlen hallgatni a mi népünk megsokasodott szenvedései felett is: főként azokat a megpróbáltatásokat értjük, amelyek nem a háború velejárói, hanem amelyeknek a harag, a gyűlölet, a bosszúállás és alantas indulat a szülői. Gondolunk itt a szabadságuktól megfosztottak nagy számára, fájlaljuk a hadifoglyok, elhurcoltak sorsát, övéik fájdalmas bánatát és éjjel nappal gyötrő aggodalmát.”
A kérdés társadalmi súlya miatt – a hadifoglyok ügyével hivatalból foglalkozó kormányzati szervek és a Magyar Vöröskereszt mellett – sorra alakultak a különböző társadalmi szervezetek, mint például Nemzeti Segély, Siess Adj Segíts, Hadifoglyok és Hozzátartozók Országos Szövetsége, Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, hogy segítsenek a hadifoglyok helyzetén. A pártok is egymás után alakították ki hadifogoly irodáikat, de nem pusztán emberbaráti szeretetből, hanem politikai tőkét is igyekeztek kovácsolni belőle. Köztük is élenjárt a kommunista párt, s az országot megszállva tartó Szovjetunió támogatásával már 1945 őszén országos hetilapot indított Magyar Hadifogoly Híradó névvel, s ezzel párhuzamosan miniszteriális szinten is monopolizálta a hadifoglyok ügyét.
1947-ben a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályához érkezett több mint félszázezer egyéni, soron kívüli szabadon bocsátási kérelmekből a szovjet szervek csak mindössze 150 személy ügyében intézkedtek.
Hátszeghi Ottó vezérkari ezredes 1945. március 29-i jelentése a budapesti férfi lakosság tovább folytatódó összeszedéséről. (HL)
Hátszeghi Ottó vezérkari ezredes, akit a budapesti tömeges elhurcolásokról szóló, 1945. március 29-i jelentése után egy héttel az NKVD elhurcolta és 15 év Gulágra ítélték. Csak 1955 novemberében térhetett haza.
Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros többször is nyíltan szót emelt az elhurcoltak, a hadifoglyok érdekében, kiváltva ezzel Vorosilov marsall dühét.
Gábor Áron, a Magyar Vöröskereszt főtitkára, aki több hadifogolytábort is meglátogatott és többször közbenjárt a foglyok életkörülményeinek javítása és egyesek kiszabadítása érdekében a szovjeteknél. Mivel túl sokat tudott a foglyok borzasztó körülményeiről és ismereteit nem is titkolta el, az NKVD 1945 augusztusában Gulágra hurcolta. Csak 1960-ban térhetett haza Magyarországra
A MAGYAR EMIGRÁCIÓ AKCIÓJA A FOGLYOK HAZAHOZATALÉRT
1948 – a kommunista hatalomátvétel – után Magyarországon a hadifogolykérdés lekerült a napirendről. A Szovjetunióban még életben lévő foglyok ügyét a külföldre kényszerült katonák szervezete, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége (MHBK) karolta fel, amelyen belül létrejött a hadifogoly-szolgálat. Munkájuk egyik eredményeként 1950-ben több nyelven kiadták a Fehér Könyvet, mely a világ elé tárta a Szovjetunióba hurcolt magyar foglyok tragikus sorsát.
A Kisgazdapárt is próbált segíteni a (hadi)foglyokon, de szovjet támogatás híján inkább csak az üzenetek, az információk továbbításában tudott segíteni.
A Nemzeti Parasztpárt lapjának „A Szabad Szó a hadifoglyokért” című rovata.
A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége Hadifogolyszolgálata által Bad Wörishofenben, 1950-ben, több nyelven kiadott Fehér könyv a Szovjetunióba elhurcolt hadifoglyok és polgári deportáltak helyzetéről
Propaganda és valóság: Az elhurcoltakért még a Moszkvából érkezett magyar kommunisták sem sokat tudtak tenni, bár a propaganda plakát
ezt hirdeti. (OSZK) Rákosi, a Moszkvai magyar követségen lévő elvtársán, Horváth Imrén keresztül legalább a bányászok hazaengedését kérte, aki azt felelte, hogy ők ehhez kevesek. Majd hozzátette, hogy bányászaink „úgysem ülnek karba tett kézzel, szorgalmas munkájukkal hozzájárulnak a Szovjetunió gazdasági megerősítéséhez, és ezzel közvetve rajtunk is segítenek.”