„…a családnevekből indultak ki és fix kontingensekből. Ha nem volt elég német, vettek magyarokat.”

A „robotosok” harmadik csoportját német származás miatt vagy annak indokával deportálták – szovjet terminológia szerint internálták a Szovjetunióba. Köztük már nők és leányok is tömegesen voltak. Az erre vonatkozó központi utasítást, a szovjet Államvédelmi Bizottság (ÁVB) 7161. számú határozatát maga Sztálin írta alá 1944. december 16-án, mint az ÁVB elnöke. A határozat szerint szovjetunióbeli munkavégzésre kellett internálni Románia, Jugoszlávia, Magyarország, Bulgária és Csehszlovákia Vörös Hadsereg által megszállt területéről 

„valamennyi munkaképes német – 17 és 45 év közötti férfit és 18 és 30 év közötti nőt.” 

E határozat végrehajtására adta ki Magyarországon a 2. és a 3 Ukrán Front Katonai Tanácsa a hírhedt 0060-as szigorúan titkos végrehajtási parancsát. Az ennek alapján kiadott utcai hirdetményeken már „német származású munkaképes személyek” szerepelnek, akik kötelesek voltak jelentkezni „a közvetlen mögöttes területen végzendő közmunkára” a kijelölt helyen és időpontban.

Tehát a kényszermunkára hurcolás alapja a demokratikus világ, sőt a Szovjetunió által is – legalábbis szavakban – elítélt, a náci Németország által is alkalmazott „faji”, származási alapú megkülönböztetés, amelynek kritériumait nem határozták meg. Így a végrehajtó parancsnokok tág teret kaptak a német származás meghatározására. 

A végrehajtók nem törődtek a korhatárokkal sem, hiszen 16-65 éves korig vitték az embereket. Ezek az elhurcolások az addig megszállt országrészen 1944. december 22-étől 1945. február 2-ig tartottak, s 40-60 ezer főt hurcoltak el szovjetunióbeli kényszermunkára. 

A parancs hatásáról és a végrehajtás mikéntjéről érzékletes képet ad Révai József, a kommunista párt egyik vezetője az akkor még Moszkvában lévő Rákosinak írt levelében: „A munkabíró német lakosság" elszállítására vonatkozó akció, sajnos, nem járt azzal a hatással, amivel kellett volna járnia. Ugyanis a végrehajtásban megint olyan szerencsétlen peregibek [=túlhajtások] voltak, hogy az eredmény: pánik a magyarok közt is, még a tisztességes, hozzánk közel álló elemek is

(mint pl. Sántha alelnök, sőt maga Erdei is) [Sánta Kálmán az Ideiglenes Nemzetgyűlés alelnöke, Erdei Ferenc belügyminiszter] megvadultak, arról beszélnek, hogy ez ugyanaz, mint amit Hitler csinált a zsidókkal stb. 

Az történt ugyanis, hogy a parancsnokságok a legtöbb helyen úgy hajtották végre a dolgot, hogy a családnevekből indultak ki és fix kontingensekből. Ha nem volt elég német, vettek magyarokat. Vettek olyanokat, akik egy szót sem tudnak németül, bebizonyítottan antifasiszták, ültek, internálva voltak, mindegy: vitték őket. Előfordult, hogy kommunista párttitkárokat, vezetőségi tagokat, sőt nemzetgyűlési képviselőket vittek, azért mert német nevűek, sőt vittek tiszta magyar nevűeket is. Szóval, kissé sok volt az ilyen akcióknál természetesen elkerülhetetlen helyi túlkapás. Azonkívül mindenki sérelmezi, vagy kimondva, vagy titokban, hogy az oroszok ezt a kormány tudta nélkül, előzetes megállapodás nélkül csinálták. (Mezsdu námi: [=Magunk közt mondva] még mi se tudtunk róla előre.) Szóval, a dolog visszafelé sült el.

A 0060-as számú parancs alapján elhurcoltak gyűjtőtáborai, néhány odáig vezető útvonallal.
1944. december 22. – 1945. február 2.

„Január 27-én délelőtt […] beállított a legjobb barátom bátyja, T. M. egy orosz katonával. M. kijelentette, hogy velük kell mennem. Mivel az orosz katona olyan részeg volt, hogy rögtön lefeküdt az egyik ágyra, mondtam M.-nek, hogy megszököm. – »Ha megszöksz, a Nusit visszük el!« – válaszolta. Nusi a nővérem. Inkább én mentem velük.”

(Majorossy Mihály németként internált)

„…körül fogták a falut és senkit sem engedtek be vagy ki. A német nevűeket összeszedték. […] Január 2-án 360-an mentünk be Gyulára a huszár laktanyába és ott voltunk 10-ig, és akkor vagoníroztak be bennünket. Január végén értünk ki Oroszországba.”

(Stifler Ferencné németként internált)