„Az igazság szabaddá tesz…” „Málenkij robot”, avagy ártatlanul, ítélet nélkül kényszermunkán a Szovjetunióban
MUNKA, „SZABADIDŐ”, KAPCSOLATOK…
A „málenkij robotosokat” többnyire szénbányákban dolgoztatták embertelen körülmények között, többnyire de ezen kívül fakitermeléseken, romeltakarításon, építkezéseken, vasútvonalak helyreállításánál,vízierőművek létesítésénél, csatornák, olajvezetékek helyének ásásánál, gyárakban, kisebb részüket, sokszor a legyengültebbeket, illetve időszakosan kolhozokban és szovhozokban.
A munkaidő 8-14 óra között volt lágerektől függően. A bányákban 3 műszakban 8 órás váltásokban dolgoztak.
Sok helyen 4-10 km-t kellett megtenni a munkahelyig, majd vissza. A munkavégzéstől függött a foglyok élelemadagja is. Aki nem tudta a 100%-ot teljesíteni, az kevesebbet kapott, így még kevesebbet tudott teljesíteni. Ezért is haltak meg sokan alultápláltságban.
„Szabadnap” 7 vagy 10 naponként volt. Azonban a „szabadnapon” is kellett dolgozni, csak éppen nem a munkahelyen, hanem a lágert és környékét kellett takarítani, rendbe hozni, felújítani vagy temetni.
A helyi lakosság a foglyokat ellenségesen fogadta, a hazug propagandának köszönhetően,
amelyben német fasisztáknak vagy önkénteseknek állították be őket. Később, miután kiderült, hogy magyarok és, hogy elhurcolták őket oda kényszermunkára, már egészen megváltozott a kapcsolatuk a foglyokkal. Szinte minden fogoly az orosz, ukrán, grúz, baskír, azerbajdzsáni és egyéb nemzetiségű helyi lakosok emberségéről, segítőkészségéről beszélt.
Levelet küldeni vagy kapni az otthoniaktól csak 1946 nyarától lehetett egyes lágerekben, igen-igen ritkán. Majd 1947-től már a legtöbb lágerből lehetett írni, illetve levelet kapni.
MUNKA
„Mikor megérkeztünk Donbaszba, már másnap olyan osztályozásféle volt. […] A gyengébbek mentek a külső munkára. Engem a lágertől 4 km-re fekvő bányába osztottak éjszakai műszakba. Este 10 órakor indultunk, 11-kor szálltunk le, s reggel 7-ig tartott a műszak. A bányában még lift sem volt. Kimondottan rabszolgáknak való hely volt ez. A szénréteg csak 50-60 cm-es vastagságú volt, így fekve kellett dolgozni. A fejünket mindig bevertük. Folyt a víz alattunk, úgy termeltük ki a roszsz minőségű szenet. Fele kő, fele szén. Sok orosz dolgozott velünk, főleg férfiak. […] Lefasisztáztak. Lapáttal hátba vágtak, ha nem úgy ment a munka, ahogy szerették volna.”
(Mayer Károly németként internált)
„Három műszakban dolgoztunk, a bánya vizes volt, ránk fagyott a ruha, mire a lágerba értünk. A métafákat hordtuk be a tárnába, térdelve, csúszva. A métafákkal támasztottuk ki a járatokat.[…] Sokszor jöttünk éjjel sírva, a könny ráfagyott az arcunkra. Azt kívántam bár halnék meg,
ha ártatlanul így kell élnem.”
(Faith Julianna németként internált)
SZABADIDŐ
„Vasárnap, ünnepnap nem volt.[…] Imádkoztunk, kérdeztük hulló könnyek között: »Istenem lesz-e hazatérés?«”
(Plósz Anna németként internált)
„Nálunk a szabadnapos férfiak temettek. Unokabátyám – Berényi Jóska – maga temette el a szép, fiatal feleségét, Regős Magdolnát. Gyönyörű szép, fiatalaszszony volt.”
(Kőszegi Zsuzsanna németként internált)
KAPCSOLAT A „KERÍTÉSEN BELÜLI” ÉS KÍVÜLI VILÁGGAL
„Az orosz népről csak jót lehet mondani. Sajnáltak minket. […] Egyébként durvábban bántak a saját, német hadifogságból hazakerült katonáikkal, mint velünk.
10-15 évre ítélték őket, mert nem vetettek véget az életünknek a fogságba esés helyett.”
(Dán Mária németként internált)
KAPCSOLAT AZ OTTHONIAKKAL
„Küldtünk haza levelet, de nem kapták meg soha. […] Itthon a bűnözők a börtönben írhattak néha és kaphattak levelet, még a gyilkosok is, mi az ártatlanok nem…”
(Plósz Anna németként internált)
„Igaz egyszer mi is írhattunk egy lapot, de az soha nem érkezett meg. Rólunk se tudott senki semmit és mi sem tudtunk a világról semmit.”
(Gerschtenbrein György németként internált)
1948-ban készült propaganda fotó a Nagybalogról elhurcolt „málenkij robotos” bányászok egy csoportjáról Vorosilovka (ma Luhanszk) egyik bányájánál.
(Lehotai Aladár gyűjtése)
„Vasútépítés lett a feladatunk. Szovjet rabok rakták le a síneket, mi pedig építettük a pályát. A munka igen nehéz volt: lyukfúrás a sziklába, robbantás, kőtörés, a törmelék elszállítása stb. Az otromba szerszámok nagyon megnehezítették a munkát.”
(Szabó Sándor civil „hadifogoly)
„Az volt a feladatunk, hogy a vasútvonal karbantartásáról gondoskodjunk. Síneket cseréltünk, talpfát cseréltünk. Öten vittünk egy ötméteres sínt a vállunkon, majd összeroskadtunk alatta.”
(Ógel Mária németként internált)
„Két hónap után egy kőbányába vittek át. Vasrúddal lyukakat vertem a kőrétegbe. Ebbe rakták aztán a dinamitot és felrobbantották. Nekünk kellett szétválogatni is a köveket. Nagyon nehéz munka volt az asztallap nagyságú köveket csupasz kézzel emelgetni.”
(Haász Katalin németként internált)
Tóth József civil „hadifogoly” 1947. január 22-i levele, amelyben, mint írja: „A lapok, szavak korlátozottsága miatt helyettem írj szeretteimnek. Jól vagyok.”
(Hadtörténeti Múzeum)